Az ügyvezetőről

Nem ismeretlen számomra az étrend-kiegészítők világa, tulajdonképpen a munkatapasztalatom 80%-át ezen a területen szereztem. 2005 óta foglalkozom étrend-kiegészítők piaci bevezetésével, marketingjével és kereskedelmével.

2005 és 2012 között a szlovák Biovit Pharma s.r.o. leányvállalat ügyvezetőjeként több mint 15 étrend-kiegészítő terméket és kozmetikai terméket vezettem a piacra. A cég marketing stratégiájának és kereskedelmi tevékenységének irányítása, koordinálása volt a legfőbb feladatom. Csodás lehetőség és nagyszerű kihívás volt olyan fiatalon összetett, vezetői tapasztalatot szerezni erről a területről.

Ez követően egy nagyon intenzív 2 évig a Tesco Global Áruházak Zrt. berkeiben dolgoztam. Vevőszolgálati igazgatóként fantasztikus csapatot menedzselhettem. Bepillantást nyertem egy multinacionális vállalat működésébe, miközben egy terület vezetőjeként lehetőségem volt nagylétszámú munkatárssal együtt dolgozni.

2014 őszétől és jelenleg is a Natural Immune Control System Zrt. marketing igazgatójaként és cégvezetőjeként egy hihetetlen történetnek vagyok részese. A vállalat élőflórás étrend-kiegészítőket forgalmaz, szóval visszatértem a gyökerekhez. :-) A cég fejlődése, a termékpaletta bővülése és az évről évre folyamatosan növekvő elégedett vásárlók száma nemcsak példát mutat nekem, hanem inspirál és ösztönöz, hogy hasonlóan időtálló, innovatív és bizonyítottan értéket adó termékekkel szolgáljam ki vásárlóinkat.

A férjemmel közös cégünket, a Warvasovszky & Warvasovszky Kft.-t 2018-ban alapítottuk.  Első termékünket a vSherpa for focus étrend-kiegészítő készítményt 2022. február 4-én dobtuk piacra és innen már Te is részese vagy a történetünknek! ;-). Köszönjük bizalmad!

Hiszem, hogy képesek vagyunk fenntartható módon értéket teremteni és segíteni az embereknek az egészségmegőrzésben.

Írj nekem!

Társas vállalkozásunkban nekem jutott a megtiszteltetés, hogy kapcsolatban lehetek veletek és én szívesen hallanék rólad.

Bátran írj nekem levelet a hello@wnwcorp.eu e-mail címre!

Üdvözlettel, Niki